Egy számító realista kusza gondolatai

Vajon valami e a semmi? Vagy minden valami a végtelenbe vesző semmi?
Ha mélyebbre ásunk a mindenségben, rájövünk, hogy minden, aminek eddig jelentést és értelmet tulajdonítottunk nem is létezik, csak a szubjektum kivetülése, melyet önmagunk alkotunk meg. De mégis oly valóságosnak tűnik. Hogyan lássuk be tehát, hogy a valami is semmi?
Hozzávalók: 2 bögre általunk valaminek tartott semmi
                 3 csipet az ideák mélyéről merítve ( lehetőleg aprószemű)
                 1,5 kg hit vagy remény ( ha nincs otthon, szeretet is megteszi, bár így a
                                                   végeredmény lehet kicsit képlékeny lesz )
                 valamint tudathasadás ízlés szerint
Az alapanyagok beszerzése után hozzá is láthatunk.
A semmit válasszuk szét a még valaminek vélhető részeitől, ezeket tegyük félre későbbre. A szétválasztás után megmaradt nem létezőt szitáljuk össze a hittel és közben reménykedjünk, hogy tökéletesen összekeveredik. Ezt onnan tudjuk, hogy a szubsztanciák is keveredni kezdenek. Ezek után  lefedjük a locke-i értelemben vett ideákkal ( az emberi elme valamennyi tudattartalmával) és pihhenni hagyjuk az örökkévalóságig. Így lehetőségünk van tabula rasa elkészíteni a tölteléket. Vegyük elő a semmitől szétválasztott valamit és tapasztaljuk meg. Üljünk le és hagyjuk, hogy az elménk a tapasztalatból az érzékelés és reflexió segítségével ideákat hozzon létre. Ezek után pihentessük az ideákat és engedjük, hogy azok maguktól, absztrakció útján összetett ideákká alakuljanak. Mikor ez megvan szórjuk rá, amit az ideák mélyéről merítettünk.( Ha túl dúrvaszemű akkor filozofáljunk még rajta egy két Bergsoni értelemben vett belső időnyit.) Mindezek közben ne felejtsük el, hogy az intuíciónak kiemelt szerepe van.
Most elővesszük a semmi és hit keverékét és mindet hozzáüntjük. Nem kavarjuk össze, hanem ismét pihentetjük és hagyjuk, hogy az legyen, amivé önmagát teszi, aminek önmagát az egzisztencia nyomán felfogja. Ha ez bekövetkezik, tehát a szubjektivitás kiteljesedik rajta, a determinizmus teljesen megszűnik. Tálalás előtt díszíthetjük tudathasadással a vendégek ízlése szerint. Érdemes frissen tálalni.
Ne feledjük, hogy a kísérlet csak akkor működik, hogyha eme metafizikus puding elkészítése kanti értelemben autonóm cselekvés volt.
Nos igen: A puding próbája az evés. Tehát vezessük a vendégeket az asztalhoz és tálaljunk.
Ha látják és meg is eszik azt, akkor amit elképzeltünk, tehát a valami mégiscsak valami és nem semmi.( Vagy ők is ugyanazt a semmit képzelik valaminek.) Viszont ha nem látják és nem is eszik meg akkor biztos, hogy a valami is semmi és minden semmi valami, amit mi elképzelünk. Ha nem látják, de úgy tesznek, mintha ennének elég nagy bajban vagyunk, ugyanis nagy esélye van, hogy elkezdődött életünk hátralevő része, amit egy kedves kis szanatóriumban tölthetünk arról filozofálva, hogy az általunk elképzelt valami mégis csak semmi.
És erről eszembejutott egy gondolat, de egy kedves fehérköpenyes hölgy szól, hogy be kell vennem a vitaminokat, utána pedig egy rövid délutáni séta következik a parkban a terapeutámmal, úgyhogy ezt legközelebb fejtem ki...