Szürke aszfalton sötét árnyak,
gazdáik égbe nyúló házak.
Hirtelen kialszanak a fények,
s nem marad más, csak egy magányos
lélek
Szürke aszfalton sötét árnyak,
még mindig lépkednek az elnyűtt lábak.
A sétát kíséri egy Úr, aki hegedül,
s én folytatom az utat némán,
egyedül
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.